„Mikszáth munkásságának legértékesebb darabjai, a novellák és az országgyűlési karcolatok mellett, regényei.

Kritikája éles, de mindig humorral és megbocsátással keveredik. Tisztán látott, még inkább elnéző a tekintete. Ismerte a korabeli állapotokat, ám nagyon jól ismerte az emberi lelket is. Tudta, az ember esendő, nemcsak él, olykor vissza is él a lehetőségekkel. És melyik korban nincsenek bizonyos lehetőségek? Ebben a „mikszáthos” . szemléletben, utánozhatatlan stílusban formálta meg remekeit (Tót atyafiak, A jó palócok, A beszélő köntös, Szent Péter esernyője, Beszterce ostroma, A gavallérok, Új Zrinyiász, Különös házasság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A fekete város stb.) A Beszterce ostroma (1895) Mikszáth egyik legolvasottabb regénye. Nem véletlenül. A groteszk elemeket is hordozó mű középpontjában egy negatív, mai szóhasználattal élve deviáns hőssel az író időszerűségének ékes bizonyítéka. Nedec várának ura, Pongrácz gróf egy magyar Don Quijote. A 19. században élve hadat üzen saját századának. Középkorias gesztusaival, tetteivel a nevetségességen túl az olvasó együttérzését s szeretetét is kivívja. Ez nem az „őrülteknek” kijáró elnéző szeretet, hanem a nagy álmok képviselője iránti rokonszenv. Pongrácz gróf elmeállapota a 19. század mércéjével mérve orvosi eset. De így is környezete és kora fölé magasodik nemegyszer: a tiszta lovagi eszmények anakronisztikusak ugyan, de sok vonatkozásban értékesebbek a jelennél. Pongrácz gróf a mi századunk különceinek egyik előfutára.”

Kaiser László