„Sokáig nem szerettem Moszkvát. Rövid látogatásaim alapján ijesztő városnak találtam. Sosem tudtam kitalálni, hol fog itt feljönni a Nap, nem érzékeltem a távolságokat. Lebuktam a metróba, vagy összpontosítva és gyanakvón engedélyeztem a taxisoknak, hogy áthelyezzék a testemet Moszkva egyik pontjából a másikba. A legszörnyűbb dolog, ami itt az emberrel történhet, ha elveszíti rokonai vagy ismerősei telefonszámát, akiknél aludni lehet, vagy akik segítségére számíthat. Emlékszem, amikor életemben először egyedül kimerészkedtem autómmal a moszkvai utcákra. Rettenetesen elcsodálkoztam. Ugyanis semmi különös nem volt benne. Senki nem mutogatott rám ujjal. Ez az érzés annyira elképesztő volt számomra, hogy kétszer is végigautóztam a Szadovoje kolcón, aztán még fél éjszaka furikáztam. Az, ami eddig nyomasztott, hirtelen szertefosztott…” (Részlet)