Ha úgy keresünk valamit, hogy átkutatjuk érte minden holminkat, azt mondjuk: tűvé tesszük érte a lakást. Ha egész városrészeket bejárt valaki, mondhatjuk rá: nyakába vette a várost. Amire nagyon kíváncsiak vagyunk, az fúrja az oldalunkat; amit pedig olyan jól tudunk, hogy már hallani is unjuk, az a könyökünkön jön ki.

Tűvé teszi, nyakába veszi a várost, fúrja az oldalát, a könyökén jön ki – olyan kifejezések, amelyeket lépten-nyomon használunk, és amelyeknek pontosan tudjuk a jelentését, de arra a kérdésre már nemigen tudnánk felelni, hogyan jutottak ezek a szókapcsolatok közkeletű, átvitt jelentésükhöz. Érezzük, hogy valamilyen kép lappang bennük, de a kép eredete, a képnek a szókapcsolat jelentéséhez való viszonya már elhomályosult…