Barion Pixel
BETÖLTÉS

Luna – Ordashold

Még nem értékelt!

A Corta Hélio, a Holdat uraló öt családi vállalat egyike elbukott, vagyonát ellenségei osztották fel egymás között, túlélői szétszóródtak a világban. Tizennyolc hónappal a tragédia után az életben maradt Corta gyerekek közül Lucasinho és Luna az Aszamóa család védelme alatt áll, míg Robson lényegében túsz a Mackenzie-k kezében. Az örökös, Lucas Corta pedig eltűnt a

Elfogyott

Hozzáadás a könyvespolchoz

Áttekintés

A Corta Hélio, a Holdat uraló öt családi vállalat egyike elbukott, vagyonát ellenségei osztották fel egymás között, túlélői szétszóródtak a világban. Tizennyolc hónappal a tragédia után az életben maradt Corta gyerekek közül Lucasinho és Luna az Aszamóa család védelme alatt áll, míg Robson lényegében túsz a Mackenzie-k kezében. Az örökös, Lucas Corta pedig eltűnt a Hold színéről.

Lucas azonban nem halt meg, és nem hagyott fel a játszmával: még a halál sem akadályozhatja meg abban, hogy újra felépítse családi vállalatukat. A Corta Héliónak ugyanakkor szövetségesekre van szüksége, ezért Lucas mindent egy lapra tesz fel, és életveszélyes útra indul – a Földre, ahová holdi ember még soha nem tette be a

lábát.

Az ingatag holdi birodalomban pedig tetőpontjára ér a családok politikai ármánykodása, és kirobban a nyílt háború.

KÖNYV RÉSZLETEI
  • Oldalszám: 432
  • Fordította: Tamás Gábor
  • Kötés: Fűzött
  • ISBN: 9789634068433
  • Sorozatok: Luna sorozat
Vásárlói értékelések

A vásárlói értékelések átlaga

Még nem értékelt!

Csak bejelentkezett és a terméket korábban megvásárló felhasználók írhatnak véleményt.

Még nincsenek értékelések.

könyvek tőle: Ian McDonald

Luna – Holdkelte
Original price was: 4.990 Ft.Current price is: 499 Ft.
Luna – Ordashold
Original price was: 3.990 Ft.Current price is: 499 Ft.
Luna – Újhold
Original price was: 3.990 Ft.Current price is: 499 Ft.
Síkvándor – Örökkévaló 1.
Original price was: 2.990 Ft.Current price is: 499 Ft.

A KÖNYV MEGOSZTÁSA

0
preloader