Leírás
Fehér Klára három vidám, immár klasszikussá nemesedett kisregényében Kovács Zsoli életét, kalandjait követhetjük nyomon.
A hétéves Zsoli egy gyönyörű nyarat tölt a Balatonnál. Nagy bánata azonban, hogy senkitől se kap levelet. Így hát ír egyet saját magának. A levélről és annak különös sorsáról szól az Én sose kapok levelet című történet.
A második részben – Lesz nekem egy szigetem – Zsoli már nyolcéves. Egy szigetre vágyik, ahol a barátaival lehet együtt, és senki se zavarja őket. Apu pedig, akire Zsoli annyira hasonlít, segít előteremteni ezt a szigetet: pálmafákkal, ősnövényekkel, oroszlánokkal, elefántokkal.
Történetünk befejezéseként Zsoli ismét üdülni indul. De rosszul kezdődik minden. A nagyobb fiúk állandóan piszkálják, és „nemszeretem” feladatokat akarnak vele elvégeztetni. Ám Zsoli hatalmas védelmezőre, egy indián szellemre talál. A kalandok végén Az indián kertjé-ben fény derül a szellem kilétére, és egy valódi, vidám indián lakomával búcsúzunk Zsolitól és barátaitól.
A gyermeki lelket jól ismerő és a kicsinyeket nagyon szerető írónő e három kisregénye az idők folyamán klasszikussá vált. Ha a könyveiből itt-ott a néhány tíz évvel ezelőtti körülmények ki is kandikálnak, mert a társadalmi szituációk megváltoztak, humanista mondanivalójuk és kalandos meseszövésük ma is érvényes.

![A MEDIÁTOR [2] Mondd meg a Vörösnek!](https://akcioskonyvek.hu/wp-content/uploads/2021/03/5EF136AA-5C32-4596-8EB9-BCF705EF8A13-300x472.jpg.pagespeed.ce.eK1Xk6d9N4.jpg)



Értékelések
Még nincsenek értékelések.