A bevallottan önéletrajzi ihletésű mű – Obermannová minden művét önmagáról és nőtársairól-sorstársairól írja – hősnője éppen a regényírásról próbál leszokni.

Míg mások mondjuk, a dohányzásról vagy a nassolásról, ő speciel a regényírásról, mert tapasztalata szerint ez az, ami a férfíakat legjobban zavarja-idegesíti egy nőben. A hősnő tehát elhatározza, hogy egy nőknek szóló kézikönyv megírásával gyógyítja ki magát káros szenvedélyéből. Azonban a tanácsok, amelyeket adni tud, vagy tökéletesen ellentmondanak egymásnak, vagy abszolút elfogadhatatlanok, vagy abszolút kivitelezhetetlenek. Az eredmény nem kézikönyv, hanem egy újabb regény. Ráadásul „engedetlen” regény, mert csupa olyan dologról szól, ami nem való egy regénybe (legfeljebb egy kézikönyvbe): a férfíakról (az igaziakról és a kevésbé igaziakról), a nőiségről, a szülésről-születésről, az anyaságról, a gyereknevelésről, a szerelemről, a pénzről, a hivatásról, a hímvesszőről és használatáról. S mindez nemcsak tartalmában, de formájában is „engedetlen”: mininovellák, férfíakhoz való használati utasítások és a képzeletbeli, eszményi férfinak, a legigazibb Igazinak írt levelek váltogatják egymást színes, szórakoztató kavalkádban.